A PETZL kalandja Kínában

Bear Grylls Adrenalin lab series Carlo Traversi Nemzeti Boulder bajnok interjúja

A BANFF Hegyi Film és könyv Fesztivál nyertese: COLD

COLD - TRAILER from Anson Fogel on Vimeo.

2011. 11. 19 Halloween-i mászó verseny

Kategóriák és Időpontok a lenti plakáton. 

Kezdés: 10.00 Gyerekekkel 


A nevezési díj:


ha beöltözöl és hozol valami jópofa dekorációt: 1500 Ft


ha beöltözöl:1800 Ft


ha nem öltözöl be: 2800 Ft


A teljes jelmezben mászás NEM kötelező!


Lányoknak könnyítés lesz a kunsztokban.


A az időpontok létszámtól függően változhatnak, de próbáljuk tartani az eredeti kiírt időpontot


az eredményhirdetés egyből lesz, minden kategória után!


Minden kategóriában 10 db kunszt lesz, amire 60 perc áll rendelkezésre a versenyzőknek.

Pókember!

Klettersteig az eddig veszélyessége miatt elzárt lenyűgöző pályán!

Egy igazán jó kis film: skyliners

Ezt látni kell!!! -----> ***egy gyönyörű videó***

Aki a mászókat fotózza!

On Assignment from renan ozturk on Vimeo.

A VIII- -ok hete

” Innen már senki sem szed le! Nyugalom, hasadba vedd a levegőt. Először kézcsere a lyukban, Jobb kéz a zsilett pengére, bal a peremre, lábcsere, bal láb tapossa a letörést, bal kéz tovább csap, jobb kéz tovább csap, jobb láb fel lép – csak maradjon a helyén – bal kéz a jobb feletti oldalhúzóba, lépés keresés, jobb kéz tovább a csipire és stand! Hajrá, innen már senki sem szed le! ”

Proletár:

Ahhoz, hogy ehhez a gondolat menethez eljussak 3 évre volt szükségem, 3 éve láttam először és utoljára, hogy valaki is mássza a Proletárt (VIII-), azóta senkitől. Körülbelül egy hónapja kezdtük Zolival projektelni ezt az utat és mindig az utolsó két akasztással volt a problémám. A mozdulatokkal semmi bajom, inkább a pszihémmel volt gond, de azt valami fantasztikusan sikerült rendbe tennem. Úgy volt, hogy Kedden Zolival ketten elmegyünk CSókába és lebüntetjük a Proletárt. Kedden a gyárban egészen reggel 6-tól a Proletáron járt az eszem, hullámzó kedvem miatt egyszer elhittem, h képes leszek rá, máskor nem. Nehezen de elérkezett az idő és eljutottunk a sziklához – Zoli nem jött, mert betegeskedett – ahol kezdetét vette a nagy próba tétel. Első próbára nem sikerült az út, ugyanott, az első áthajlás átmászásánál akadtam meg. Másodjára viszont mindent egy lapra téve elkezdtem darálni az utat. Hirtelen az első és a második áthajlás közti kis oduban találtam magam ahogy a fent idézett szavakat mondtam magamnak. Egy hónap projektelés után sikerült kimásznom életem eddigi legnehezebb útját és ezt természetesen Zoli orra alá kellet dörgölni.

Szerdán (másnap) Zoli hívott, hogy menjek vele és biztosítsam a Proletárban mert érzi az Istenek erejét. Először nem akartam kimenni, nehogy mohóságom felemésszen, szerettem volna még a babéraimon üldögélni de végül is rávitt a lélek. Gondoltam segítek Zozónak, adom alá a lovat meg mondom a bétámat. Bármennyire szerettem volna nem láthattam tőle aznap megmászást. Valamiért nem ment neki, viszont az eszközöket meg le kellet hozni, így belementem újból az útba. Szintén második próbára de meglett, ismételtem a tegnapi diadalt. Zoli kicsit elkenődve, szomorkásan és a tőle megszokott módon jelentette ki, hogy többet nem jön Csókába mászni. Ezt már kicsit gúnyos mosollyal hallgatom tőle.

Ezek történtek Kedden és Szerdán. Csütörtök “pihenő nap”, ez annyit takar, hogy csak dolgozni mentem a gyárba, mászni nem. Készültem és regenerálódtam a hétvégére. Fekete Krisztián azzal a csábító ajánlattal keresett meg, hogy menjünk Tardosra 3 napot mászni. Lehet erre nemet mondani?

Tardos bánya

Moha és Páfrány:

A Pénteki munka nap is hasonló hangulatban indult és telt mint szokott, monoton jellegét csak a Tardosi túra reménye törte meg egy egy kósza pillanatra. 2-kor műszak lead, 3-kor már indulás a sziklához. Elég meleg volt Pénteken, gondoltam, hogy nem lesznek sokan a Katlanban, mi mondjuk egész jó időben érkeztünk meg, olyan 5 óra körül. Krisztián és Ipi szava elállt amikor megpillantották a nagy falat és a katlan többi részét. Gyors bemelegítés pár egyszerű úton és jöhetett is a várva várt megmérettetés. Az előző nyáron akárhányszor rápróbáltam a Mohára mindig kis gyomor görcs jött rám, de most nem. Érzetem, hogy már nem foghat ki rajtam ez az ágy alatt lapuló mumus. Gyors bekötözködés, pár kézmelegítő mozdulat és már kezdődött is a tánc. Megfogadtam Axt Dávid tanácsát és csak daráltam, nem álltam meg csak mentem. Fogásról fogásra, lépésről lépésre közelebb és közelebb éreztem a győzelmet. Pénteken egy 2 éves projektet pipálhattam ki a Kalleromban.

First Kiss:

A Pénteki nap nagyjából a Moha és Páfránnyal véget is ért számomra, leszámítva a Styx-t, de már régóta magaménak mondhatom a kis peremes gyönyörűséget. Este sátorállítás a malom-völgyben, tűzrakás, vacsora és alvás. (Azt észre vettem, hogy ha több estét töltök sátorban az első éjszakmám mindig rossz, kevésbé sikerül kipihennem magam.) Reggel kihagyhatatlan patakban fürdés és bőséges reggeli, majd irány a szikla. Már előre kinéztem agy VIII- -os utat magamnak a kallerből. Az igazat megvallva próbára akartam tenni magam de idegesíteni akartam a Zolit, hogy már kettővel van lemaradva. A második nap már sok ismerős arcot találtam a katlanban. Szóltam GAbónak, Axt Dávidnak meg Öcsinek is, hogy jöjjenek Tardosra. Rajtuk kívül még Tündi, Nagy Laci és Simon Robi is eljött mászni. Mondhatni a Fehérváriak befoglalták a helyet.

A szombati nap mondhatni mindenkinek szerencse nap volt. A Harakirin (VI+) melegítettem magam a projekthez, ám több lett belőle mint bemelegítő út. Krisztán és Ipi is szépen kimászták oroszban esés nélkül. A First Kiss – kicsit flegmán – de nem okozott nagy gondot. Az alja jóval könnyebb mint a Proletárnak de a teteje ugyanúgy elkéri a maga részét a mászótól. Harmadik próbára ki is másztam a szépséget. Dávid mondta említett, egy szép utat rögtön a Styx mellett, azt mondta, hogy VIII-. A kaller is annyinak írta, én éreztem magamban az erőt és rápróbáltam. Fantasztikus mozdulatok sorozata az út. Kicsi peremek, egyensúly játék, óriás alulról húzós zseb, a tetején meg balett óra. Szombaton csak projektelni tudtam az utat meg szépeket perecelni belőle, gondoltam majd újult erővel Vasárnap lebüntetem.

A fehérvári brigádon kívül elég sok Ujjerős arc is volt a sziklánál és nagy meglepetésre este a halasnál is. A sátraink egymástól messze voltak, én meg nem szeretem a szeparálódást. Egy üveg szangriával mutattam, hogy békés szándékkal érkeztünk hozzájuk és kérdeztem, hogy csatlakozhatunk-e estére. Igazi kis mászós este kerekedett a tűznél amihez két kupac fát hordtunk a vacsorára szánt babgulyásért cserébe. Jót beszélgettünk a Budapesti brigáddal. A Babgulyás főzeléket meg innen is még egyszer köszönjük szépen a srácoknak.

Mohóba butába:

Vasárnap reggel már éreztem az ujjaimat, a kezemet, a hátamat. Majd ha elkezdek anatómiát tanulni a tesin akkor pontosabban leírom, hogy éppen mi fájt. Az esti iszogatás csak a reggeliig éreztette hatását, utána már nem igazán. gyors sátor csomagolás és irány a szikla. Krisztiánnak, Ipinek és nekem is megvolt a projekt. Ők szépen lebülntették oroszban a Prométeuszt (VI\VI+) sőt Krisztián sokat mászott előre. Tökös gyerek, hogy két nap masszív mászás után kezdett el előre mászni. Egész nap pipálta ki az V-ös utakat.

Én személy szerint nagyon rágerjedtem az Acheronra (VIII-). Bemelegítésnek kimásztam a Styx-t, lefelé jövet elraktam az eszközöket mellette lévő Acheronba. Nem tudom szépíteni a dolgot és felesleges is. A vasárnapon Gabó szavajárásával élve a “mohóba, butába” tipikus esete. A kotta már a fejemben van, a mozdulatokat is megfejtettem és össze raktam, a pszihém is a helyén volt mindössze az ujjaim kopásával nem számoltam. 4 órán keresztül – pihenőkkel, beszélgetésekkel tűzdelve – próbáltam kimászni az utat. A második akasztás kis peremei folyamatosan ledobtak magukról. Átmászni többször is sikerült az utat de általában két részletben, egyben még nem. Görcsösen és határaimat nem belátva próbáltam rá újra és újra. Olyan három óra fele indultunk el a katlanból megmászásokkal a hátunk mögött és projektekkel előttünk.

Mikor haza értem, elmeséltem apámnak, milyen is volt a hétvége és úgy az egész hetem. Ő emlékeztetett arra, hogy ne állítsak nagy elvárásokat magam elé mert akkor nagy csalódások érhetnek. Szép és kemény hét volt és még egy bölcs eszme futtatás is eszembe jutott amit szeretnék megosztani minden mászóval.

Minden nehéz útban ordít az ész, hogy hagjyam abba, jöjjek le, veszélyes, de a szív csak azért ver gyorsabban, hogy több adrenalint juttasson a vérbe és elhallgattassa az eszemet. Minden szív verés az én malmomra, hajtja a vizet.

Szerző: Jámbor Ádám

Mindenki érdeke!

A Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetséggel karöltve kidolgozásra került egy, az itthoni biztosítási piacon egyedülálló hegy-és sportmászók külföldi balesetbiztosítása valamint hegymászóoktatók és hegyi túra vezetők számára készült szakmai felelősségbiztosítása.

A biztosítás egyik formája napi díjas jellegű, mely főleg azok számára nyújt biztonságot, akik hobbi szinten másznak külföldön vagy éppen tanfolyamon vesznek részt.
A biztosítás 699.-Ft.-/nap/ fő áron köthető meg és az alábbi limiteken belül állja meg a helyét:
• Magassági korlát 5000 méter
• Sziklamászás esetén az UIAA skála szerinti IX fokozat (5.12d; 7c)
• Havas, jeges hegymászó utaknál sem lehet nehezebb, mint az IFAS skála szerinti "D" fokozat
• Jégmászás esetén nem lehet nehezebb a választott út, mint "WI4" fokozat
• Klettersteig utak esetén nem lehet nehezebb a választott út, mint "D" fokozat
• Boulderezés esetén, 5 méter magasságig, korlátlan fokozatig, védőfelszerelés mellett (szivacs)
Az általunk kínált biztosítás másik formája kifejezetten hegymászó oktatók és hegyi túra vezetők számára került kidolgozásra.
A hegymászó oktatók, sportmászó edzők és Hegyi túra vezetők szakmai felelősségbiztosítása elnevezésű termékünk azok számára készült, akik akár hobbi szinten, akár életvitel szerűen oktatnak vagy vezetenek túrákat.
Magas felelősségbiztosítási limit
Személyi felelősségbiztosítás
A biztosítás időtartama egy év
Magyarországon és külföldön egyaránt fedezetet nyújt
Online és utalásos fizetés
Azonnali kötvény letöltés (online fizetés esetén)
0-24 órás ügyfélszolgálat, Assistencia Szolgáltatás
Az ügyfélnek nem kell a helyszínen kifizetni az ellátás költségét
Sportfelszerelés biztosítás
Jogsegély szolgálat
Helikopteres mentés
A felelősségbiztosításhoz, opcionálisan köthető éves baleset-betegség-poggyászbiztosítás

Inspiráció

Az inspiráció részt elköltöztettük a www.fenymunkas.hu-ra. 

Ha tetszettek a történetek, akkor látogass át ide és még több történetet olvashatsz ráadásul + ajándékok is várnak rád!

Beszámoló: Hochalmspitze

1. nap

Úgy alakult, hogy július végén volt szerencsém kimenni Ausztriába egy igazi magashegyi túrára az SZHSK szervezésében. Eredetileg a Grossvenediger mászása lett volna a cél, de helyette a „mindössze” 3360 m magas Hochalmspitze csúcsra indultunk. Én ezen nem bánkódtam, hiszen nem éreztem elég erősnek magam a Venedigerhez. Összesen kilencen voltunk, 2 autóval mentünk. Az indulást csütörtök reggel 6-ra terveztük (amit én mondjuk korainak tartottam, de hát ugye nem az én szavam számít :) ).

Ébredés után (4:20) kinézve az ablakon nem volt okom bizakodásra. Bár éppen nem esett, de borús volt az ég, és látszott, hogy nem sokkal korábban volt csapadék. Készülődés-pakolászás után – amit én szokás szerint reggelre hagytam – 5:30-ra mentem le a ház elé. A gyülekező meg is történt, sikerült bepakolni a Focus-ba a cuccokat és pontosan el is tudtunk indulni. 5-en ültünk az autóban, és bár 5 embernek nem a legkényelmesebb végigutazni 500 km-t, nem panaszkodom.

Az út a szokásos utak egyike volt az Alpok felé: 8-as úton végig, aztán Graz felé az A2-es autópálya, melyen most egészen Spittal-ig tudtunk menni. Ott aztán északra az A10-en Gmünden-ig és már majdnem ott is voltunk. 2 megállás útközben, de persze ez is inkább a lányok sűrűbb pisilési ingere miatt volt :) . Az utazás utolsó 15 km-ét a gyönyörű Grössgraben völgyben tettük meg, mely a völgyből 800 m-t emelkedik a Gösskarspeicher víztározó alatti parkolóig (1650 m). Az útról mindent elmond, hogy ritkán kellett 3-ast kapcsolni az autón…

Megérkezés után kb. 1 órát készülődtünk: ettünk, pakoltuk a felszerelést, fényképezgettünk. 13:10 volt már mire elindultunk fel a Giessener Hüttéhez. Az út emelkedett végig (persze, hiszen 550 m-t kellett menni felfelé) amin csak rontott a nagy mennyiségű cucc, amit cipeltünk fel: meleg ruha, hágóvas, jégcsákány, kötél, sisak, klettersteig-felszerelés, hevederek, karabinerek, élelem+víz 2 napra…

Meredek gyalogút végén, több mint 1,5 óra után végre felértünk a 2215 m magasan fekvő menedékházhoz. Öröm volt lepakolni a hátizsákokat, és végre a vállunkra nehezedő súly nélkül körbenézni, hogy hol is vagyunk. Mivel az idő egész nap nem volt az a szokásos július végi napos, esetleg enyhén felhős, „természetesen” a háznál sem sok mindent láttunk… Az enyhe szél ugyan néha elfújta egy kicsit a felhőket, de a csúcsot nem láttuk, sőt igazából a hegyet sem nagyon. Csak a közeli 2500-as kisebb csúcsok sejlettek fel a felhőtenger mögött. Elfoglaltuk a szállásunkat – 16 fős „matracláger” emeletes ágyakkal, külön szobában: teljesen korrekt volt – majd egy rövid tanakodás után elindultunk, hogy felmenjünk a közeli csúcsok valamelyikére. El is indultunk, de pár száz méter megtétele után elkezdett cseperegni az eső, ami miatt a társaság inkább visszafordult; valahogy senkinek sem volt kedve esőben mászkálni… Azért még a közeli gleccserpatakokat megnéztük, találkoztunk egy megtermett mormotával (persze le is fotóztuk :) ), majd visszatértünk a házhoz immár folyamatos esőben.

Gyors vacsora (kinek-kinek igénye szerint maradék szendvics, vagy valamilyen konzerv) után lementünk a ház ebédlőjébe, ahol az este hátralévő részében kártyáztunk és söröztünk :) . 21:30 körül takarodó, hiszen másnap reggel 5:00-kor akartunk kelni. Hosszú napnak ígérkezett…

2. nap

A péntek reggel sem indult jó idővel. A hütte ablakán kinézve alig láttuk a környező hegyeket, sőt az eső is szemerkélt… Pár perc lustálkodás után azért csak felkeltünk, és elkezdtünk készülődni a csúcstámadásra. Reggelizés, kávé, összepakolás után el is indultunk fel, bár amennyi látszott a hegyből, az tisztán kivehető volt, hogy éjszaka nem kevés friss hó esett. Kicsit késésben is voltunk, a csapat fele elindult 6-kor (bár ők egy kicsit lassabbak voltak nálunk, szóval belefért). Elindultunk, persze nem jó irányba :) . Az 519-es út helyett az 533-on indultunk el. Kb. 10 perc után fel is tűnt, hogy ez az ösvény nem abba az irányba megy, mint amerre menni szeretnénk, de szerencsére még időben tudtunk korrigálni. Persze a 2 ösvény közötti távot légvonalban tettük meg, ami jelen esetben kisebb-nagyobb billegő és csúszós köveken történő meredek emelkedést jelentett. Ez a korai meredek emelkedő és a túl nehéz hátizsák miatt 8 főre fogyatkoztunk, alig az indulás után fél órával… Sajnos nem mindenki érezte az „erőt” :(

De mi azért folytattuk nem túl meredek utunkat, előbb vizes kövek és még vizesebb fű között (fel is kerültek a kamáslik), majd a növényzet elfogyott és már csak sziklák és még nagyobb sziklák kerültek a bakancsok talpa alá. 8 óra múlt 10 perccel, mikor elérkeztünk egy kitáblázott elágazáshoz, ahol egy gyors pihenés és pár falat után elindultuk a meredekebb úton (535-ös út), ahol a szimplán sziklás utat már felváltotta a sziklás-havas emelkedő. Újabb fél óra elteltével már kb. 2700-on voltunk, ahol felkerültek a beülők és a sisakok is. Egyre kitettebb és havasabb úton jártunk. Néha az időjárás is megkönyörült rajtunk, hiszen percekre elfújta a felhőket és körülnézve láthattuk hol is vagyunk, sőt még pár használható fotót is lehetett készíteni. A 4 fős kis csapatunkból én voltam a leglassabb, nem nagyon voltam képes tartani a lépést a többiekkel. De szerencsére 10-15 percenként bevártak, így nem nagyon szakadtam le tőlük.

Fél 10 után néhány perccel utolértük a többieket és a csúcsig már végig együtt mentünk. Na de ne szaladjunk előre, messze még az a csúcs :). A következő 200 m szintet úgy tettük meg, hogy semmit sem láttunk a felhőktől, gyakorlatilag csak jelzéstől-jelzésig, kőtől-kőig mentünk előre. A végén már drótos szakaszok is segítették az előrehaladást, bár a felerősödő szél és a hóesés nem könnyítették a haladást. De aztán ezt a részt is sikerült leküzdeni, felértünk a Winklspitz-re (3076 m). Itt aztán volt egy kis szerencsénk is az időjárással: elállt a hóesés, a szél elfújta az összes felhőt és megpillanthattuk a csúcsot, amiért elindultunk. Igazából hatalmasnak és talán félelmetesnek is tűnt, főleg onnan ahol álltunk. Nem voltam biztos abban hogy sikeresen feljutok oda… Főleg hogy láttam merre is visz tovább a „felfelé” vezető út: le kell ereszkednünk egy kitett gerincen a Tripkees gleccserre, majd az elég meredek gleccseren 3-400 m-t megtéve a sziklák mellett elérni az újabb drótos szakaszt. A felhők és a hóesés természetesen visszatért, nehogymár’ könnyű legyen :).

Előkerültek a jégcsákányok, sőt össze is kötöttük magunkat. Némi „mit tegyél ha megcsúszol a gleccseren” instrukció után pedig elindultunk…

Életem első gleccserét sikerült „megszelídíteni”. Ez a pár száz méteres gleccser-mászás kicsit több, mint 1 óránkba került. Hasadékot is csak a vége felé láttunk (ott ahol a legmeredekebb volt), de szerencsére probléma nélkül sikerült átérni rajta. Következhetett az utolsó, drótos szakasz…

Kicsit több, mint 100 m szintemelkedés volt hátra ekkor még. Meredek volt, havas volt, néhol hideg volt. A felhős-ködös időtől nem lehetett látni 20-30 m-nél messzebbre. Tiszta időben egy közepesen nehéz C-s steig szakasz volt ez, amit a hó és a látási viszonyok (hiánya) nehezített, néhol igen nehézzé tett. Ami a legnagyobb problémát okozta, az a csekély látótávolság volt, ami miatt fogalmunk sem volt hol vagyunk… Onnan tudtam csak hogy felértünk, hogy valaki előttem felkiáltott, hogy „jéé, itt a kereszt!”. Sikerült!

Sikerült, feljutottunk. 12:43-at mutatott az óra. Megcsináltuk 6 és negyed óra alatt. Szép teljesítmény ezen a kemény úton. Gyorsan készítettünk pár fotót, aztán odébb mentünk, mert a csúcson egyszerre maximum 5-en férnek el. Pár perc felszabadult beszélgetés, energiapótlás, aztán lehetett indulni lefelé. Még hosszú út állt előttünk…

Nem csak hosszú, hanem nehéz is. Rögtön az elindulás egy kitett, keskeny és csúszós gerincen vezetett. Ugyan csak kb. 50 m-t kellett menni, de látva az előttünk haladók óvatosságát és látszólagos lassúságát, mi is úgy döntöttünk, hogy bizony kell a biztosítás az átkeléshez… Volt is egy jó szikla, amihez lehetett standolni. Bekötöttem magam, majd a felerősödő hóesésben biztosítottam a többieket, míg átkeltek. Mire mindhárman átmentek, addigra én már úgy néztem ki mint a hóember, sőt kicsit a lábam is kezdett fázni, szóval ideje volt sietni… Na persze az én átkelésem alatt a kötél is elakadt egy sziklában. Nem is sikerült kirángatni, így kénytelen voltam kivenni magam a biztosításból és szépen átgyalogolni a gerincen :) . Itt jegyezném meg, hogy a kesztyűmet valahogy sikerült itthon hagynom, ami azért 3000 m felett, a havat tapicskolva hiányzott…

Átértem én is, majd folytattuk utunkat tovább. Egy eleinte széles gerincen mentünk, nagy lapos kövekkel tarkított úton. Úgy nézett ki, mintha nekünk készítették volna oda ezeket a köveket, hogy kényelmesen haladhassunk :) . Aztán persze újra beszűkült a gerinc, az idő is újra rosszabbra fordult. Kisebb hegynyi sziklák oldalában kellett ereszkedni, továbbra is csúszós úton. Néhol drót is segített, de általában csak a sziklát tudtuk markolni a kezünkkel.

Végre kiértünk egy 50-60 m széles gerincre. Varázsütésre a felhők is eltűntek, megpillantottuk a gleccsereket a gerinc mindkét oldalán, és a Steinnerne Mannln-t, ami egy messziről is jól látható szikla alakzat: ide tartottunk. A kb. 1 km-es utat a könnyű mászás és ugrándozás a sziklákon jellemezte. Na meg a végére maradt egy kis mászás is a Hochalmkees gleccseren. Elérve a Steinnerne Mannln alját, a gleccserről átkapaszkodtunk a déli falra, melyen drót is segítette az ereszkedést a következő 100 m-en. De a drót elfogyott, és még mindig nem értük el az alattunk elterülő Tripkees gleccser keleti oldalát (a nyugatin jártunk pár órával korábban).

Ahhoz hogy a gleccsert elérjük, ereszkednünk kellett a függőleges sziklafalon, mintegy 8-10 m-t. Mivel 2 kötelünk is volt, viszonylag gyorsan sikerült ezen a szakaszon is átverekedni magunkat. Innen 2 lehetőségünk is volt továbbmenni: kötéllel összekötve a csapat többi tagjával, vagy kicsit „vadulni” egyénileg ereszkedni az elején még igen meredek, majd később egyre lankásabbá váló gleccseren a sziklákig. Én ez utóbbit választottam és cikk-cakkban futva értem el a köveket. Néhányszor persze fenékre ültem, de jól esett ez így a nehezebb szakaszokat letudva :) .

A gleccser aljában újra együtt volt a csapat, és elindultunk a ház felé ki-ki a saját tempójában. Eleinte havas sziklák szegélyezték utunkat, majd a hó egyre fogyott, míg végül már csak kisebb foltokban látszott. Szerencsére az időjárás is kitett magáért, és szép napos időben vonultunk szinte egyenes vonalban a hütte irányába. A jelzések is jól követhetőek voltak, de én inkább az út mellett lévő két tengerszemet céloztam be, feléjük mentem. Pár fotó természetesen a levezető úton is készült, de itt már érződött a fáradtság is egy kicsit.

A végére a társaság sebesség szerint klikkesedett. Mindenki ment a saját tempójában, így én lemaradva követtem az előttem lévő 4 főt, míg utánam hárman voltak. Szólnom így nem volt kihez, de látni mindenkit láttam, és a táj is szemet gyönyörködtető volt. Néha elkezdett szállingózni a hó is, majd lejjebb az eső szemerkélt, de végig napos időben gyalogoltunk lefelé. Mondjuk nekem az utolsó 200 m szint már eléggé kínlódósra sikerült, mert a térdeim kezdték felmondani a szolgálatot, de szerencsére végig bírták.

Este 6 előtt néhány perccel futottam be a ház előtti kis térre, majd azzal a lendülettel le is ültem a padok egyikére. Hirtelen másra nem is volt erőm, mint hogy egyek és igyak mindent ami a kezem ügyébe került :). Jól is esett az evés a napsütésben, közben beszélgetni a többiekkel… Aztán 7 körül elkezdett esni az eső, ami aztán mindenkit bezavart a házba.

A lefekvésig maradt időben sem sok minden történt már, mindenki a cuccát rendezgette, esetleg evett valamit. Na meg persze megbeszéltük, hogy reggel 6-kor felkelés, majd 7-kor indulás le a parkolóba. Nem hiszem hogy volt akinek gondot okozott volna az elalvás :) .

3. nap

Reggel 6-kor keltünk, majd reggelizés, készülődés után el is indultunk a parkolóba. A szombat reggeli időjárást elnézve szerencsésnek érzem magunkat, mert pénteken azért sokkal jobb idő volt. Gyakorlatilag látni nem lehetett a felhőktől szombaton. Bár volt egy idősebb pár, akik feltehetőleg még azelőtt elindultak valamelyik csúcsra, mielőtt mi felkeltünk volna. Gondolatban sok szerencsét kívántam nekik, de nem hiszem, hogy túl jó idő volt a csúcsmászáshoz…

A parkolóhoz kb. 1 óra alatt leértünk, ahol aztán átöltöztünk, bepakoltuk a cuccokat, és indultunk is. Célunk a völgy aljában található falucskából induló E-s klettersteig volt. Ez az út Karintia legnagyobb vízesése mellett megy fel 310 m-t (a vízesés 200 m magas), és C-D-s szakaszok mellett egy E-s áthajlást is tartalmaz. Szép befejezése lett volna a hétvégének… De sajnos nem lett, mert az éjszakai eső nyomai, na meg az előző nap utáni izomláz miatt nem nagyon akadt jelentkező, aki mászni szeretett volna :( (én mentem volna, de azért egyedül nem jó ilyet csinálni, meg végülis nem volt olyan nagy baj az sem, hogy így hamarabb hazaértünk).

Vissza is szálltunk a kocsiba, majd Gmünd városkáig hajtottunk, ahol megnéztük a Porsche múzeumot (igaz csak bekukkantottunk), és az óvárost a várral. Rövid bevásárlást követően pedig már kanyarodtunk is vissza az A10-es autópályára, hogy aztán meg se álljunk Fehérvárig. Na persze az összes holland és német turista úgy érezte, hogy szombat délelőtt kell az Adriára menniük, így okozva nekünk dugót és némi idegeskedést, de szerencsére Villach után már gyorsan tudtunk haladni. Délután 5-kor pedig meg is érkeztünk haza.

Mindent összevetve jól telt ez a 3 nap. Rég voltam már 3000 m felett, de most újra sikerült. Bár kemény, helyenként kifejezetten nehéz túra volt a Hochalmspizte megmászása, de maradéktalanul elégedett vagyok. Sikeres felkészítő állomása volt ez az augusztusi Königsjodler mászásnak :) .

Szerző: Kukoda Karcsi

Free solo (kiráz a hideg)

Mentálisan stabil.

Mászás oktató DVD előzetese

Ahogy sokan hallhattatok már róla télen forgattuk a RedRock mászóteremben azt a filmet ami egyedülálló a hazai közönség számára azaz egy mászó oktató DVD. A film hamarosan elkészül most egy kis spotot közlünk csak, hogy felkeltsük a kíváncsiságotokat!

HOHE WAND, Ausztria

Nagy várakozás előzte meg indulásunkat Hohe Wandra mivel az időjárás nem sok jót jósolt nekünk! Nem az volt a kérdés, hogy esik-e hanem az, hogy mikor. Jött a tanakodás az összebeszélés rábeszélés , majd az indulás mellet döntöttünk, mint utóbb kiderült jól tettük hisz szombaton igazán jó időnk volt. Péntek este indultunk két telepakolt kocsival gondolok emberre és csomagra, majd fél 10-kor már a sátorverés követte utunkat, valamint a vacsora elfogyasztása. Mindenki eltette magát másnapra elég gyorsan, bár a sztorizgatás nem maradt el, de tartalék lángon égtünk tekintve az egész heti munkát utazást és kései érkezést.



Szeretném megköszönni osztrák testvéreinknek az éjszakai diszkót, ami reggel 6-7-ig tartott, ezzel felejthetetlen élményt nyújtva nekünk. Fél 6kor ébredt a csipet csapat reggeli wellness program, majd irány fel. Az előző esti beszélgetésekből következtetve a csapat egyik része Betti és valami pasi nevet mászott, Paul talán. Mi pedig párommal egy másik szintén hosszú utat néztünk ki magunknak. Sajnos 1 óra túrázgatás és keresgélés után sem találtuk meg az út beszállását. Kísérlet volt, ami két standig tartott de ott kiderült , hogy a nehézsége közel sem olyan mint kéne. Ereszkedés köztesek kivarázsolása a falból stb. majd tovább kutatás az út után majd zergenézés és megunva a sikertelen kísérleteket egy népszerű út fele vettük az irányt: Duett-Steig! Odaérve nem volt senki az útba így öltözködés, és már toltuk is. Első kötélhossz szép olyan fogással, amit haza akartam hozni. Párom ügyes, kitartó, de azért én mászok végig előre. Második kötélhossz hosszú, de gyönyörű! Majd párom bizonytalankodása miatt sajnos a második standból vissza kellet ereszkednünk, de így is igazán büszke lehetek rá, hogy 3 hónap után vette a bátorságot, hogy beleszálljon egy 200 méter magas falba! Ereszkedtünk majd mentünk elfogyasztani az ebédet.



Lent találkoztunk a többiekkel, akik szépen kimászták a Betti és Pault, tetszett mindenkinek, így igazán jókedv uralkodott az „alaptáborban”. Bogi befáradt így én Marcival mentem befejezni a Duett-steiget, a többiek pedig a nap második partijának egy kicsivel nehezebb utat néztek ki maguknak, mint utóbb kiderült, valakinek tetszett, valakinek nem, valaki kimászta, valaki visszaereszkedett, és valaki fenyőfát irtott az útban. :) Mi Marcival szépen kimásztuk az utat, bár fent már kezdett mindenkinek elfogyni a türelme, tekintve a forgalmi dugót, ami fent uralkodott. Alaptáborban este sztorik és kaja, előkerültek a borovicskák majd megint sztorizgatás este.



Sajnos az idő nem fogadott minket kegyeibe hisz fél 10-kor eleredt az eső és egész éjszaka folytatta, valamint reggel fél 9-es kelésünkkor is. Reményt nem láttunk arra, hogy másszunk, ezért összepakoltunk és indultunk haza. Úgy érzem, a szombat azért mindenkit kárpótolt előre a másnapi tragikus időjárás miatt, és egy jó hétvégét zártunk már csak a vasárnappal koronázhattuk volna meg szebben. Következő túra Rax lesz a brigádnak úgy néz ki majd szeptemberben irány a lassan hagyománnyá fejlődő Horvátország és Brsec pihenéssel, nyaralással, mászással, depp water soloval és miegymással.

By: Szabó Zoli

Hogyan töltsd el a szabadságod! Fantasztikus!

Eljött a nyári szabadságolások ideje! Ismételten ajánlok nektek valamit! Íme, remélem nektek is izzad a tenyeretek!

A Five Tenes csajok

Katy Whittaker, Mina Leslie-Wujastyk és Shauna Coxsey

Jonathan Siegrist

Ízelítő a hétvégi Hohe Wandról!

Hétvégén itt másztunk ez egy kis ízelítő a beszámoló elött!!!

Barlangnap!

Kedves Partnerünk!

BARLANGÁSZAT Már csak néhány nap, és június 23-26 között találkozzunk a BARLANGNAPON!

Aggteleki kemping, barlangtúrák, szombaton barlangász verseny! Igazi csemege a szlovák területen levő barlangokba a túralehetőségek! A találkozóra és a barlangtúrákra a helyszínen, vagy a

http://www.barlang.hu/btreg/index.php?lap=barlangnap&d=1

weboldalon lehet regisztrálni. A http://explo.hu/ webáruház a termékkész-letéből a helyszínen minden nap termékbemutatót tart, valamint a

http://explo.hu/termek/courant_ultima_statikus_kotel_85mm.html kötelet tesztpróbával mutatja be. A bemutatók június 23, 24, 25-én a Baradla barlang aggteleki bejáratánál, a sziklafalnál, 14 órától lesznek.

IPARI ALPINIZMUS A nagymúltú olasz CAMP cég ipari munkákhoz ajánlott beülőinek és sisakjainak árusítását indítottuk el áruházunkban.

A CAMP teljes gyártósorát Kínába helyezte ki, így ezek a termékek is ott készülnek.

A legegyszerübb beülőtől http://explo.hu/termek/camp_empire_konnyu_teljes_testhevederzet.html

az ötpontos biztonsági hevederzetig

http://explo.hu/termek/camp_golden_top_plus_ipari_alpin_5_pontos_teljes_testhevederzet.html

minden beülőtipust igen kedvező áron kínálunk.

A CAMP sisakok közül két formát forgalmazunk, az olcsóbbik a

http://explo.hu/termek/camp_safety_star_munkavedelmi_sisak.html munkavédelmi fejvédő.

Mindenkinek hasznos böngészést kívánunk!

Üdvözlettel

Zih József

Egy régi új videó!

Megvan a Lhotse!

forrás: http://lhotse2011.blogspot.com/

Gál László: A Lhotse csúcs megmászása

Kora reggel van, nem tudok aludni a hidegtől. Alíg múlt éjfél, nekiállok vizet melegíteni a teához. Induláskor Laci azt igéri, hamarosan jön utánam. A Lhoce-kuloárt már világosban érem el. Az előttem haladó nagyobb csoport pihenései túl hosszúnak tűnnek, ezért egy erre alkalmas helyen elkerülöm őket.

Már elérhető közelségben van a csúcs és úgy érzem, hogy még mindig tart az erőm. Már csak az utolsó, meredek, sziklamászós szakasz van hátra. Egy kis tea, egy pihenés és nekirugaszkodom. Felértem.

Első magyarként állok a Lhoce kis csúcsán. Egyedül vagyok, keresgélem mászótársam, hátha már a közelben van. Előveszem kis nemzeti szinű szalagom és felkötöm egy kis zászló rúdacskára. Néhány fotót próbálok készíteni magamról. Élvezem az érzést!

Nem kell sokat várnom, hogy társaim legyenek a csúcson, a csoport, melyet elhagytam, felért. Segítenek néhány fotót készíteni. Heten vagyunk a csúcson, de már több ember nem fér fel. Egy mögöttem haladó mászóban Lacit vélem felfedezni, de mikor közelebb ér, felismerem, hogy nem ő az. Ekkor már közel egy órája voltam fent.





Nagyon fázok, elindulok lefelé. A sziklamászó rész alján találkozom Zsolttal. Pár szót váltunk és megyek tovább a négyes táborhoz. Visszafelé minden lépésre vigyáztam. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült felérnem a csúcsra, de ez az érzés nem uralhat el felettem, még vissza kell érnem a alaptáborba.
Nagy öröm és megtiszteltetés volt a "Magyarok a világ nyolcezresein" csapat tagjának lenni.


-Gál László, Doha-

Enzo Oddo sends "Aubade" - 5.15a

Okosodjunk!!!

A Lhoce csúcsán Erősék

A magyar Himalája-expedíció szervezésében május 21-én Erőss Zsolt és Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát.

A sikeres csúcstámadást követően a két mászó késő éjszaka érte el a 7900 méteren lévő IV-es tábort, jelenleg pedig már a III-as táborban vannak. Állapotuk jó, csak fáradtak.

A szombat esti híradások elmaradásának oka az, hogy a mászóknál lévő két telefon az időközben visszaforduló másik két csapattag, Mécs László és Horváth Tibor hátizsákjaiban voltak, így a csúcsmászók nem tudták azonnal értesíteni sikerükről az alaptáborban a hírre várakozó expedícióvezetőt, Kollár Lajost.

A Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatának 2011-es expedíciója tehát sikerrel járt, Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás 11-dik nyolcezrese.

A Lhotse (Kínában: Lhozę) a negyedik. A Himalájában található, Tibet (Kína) és Nepál határán. Magassága: 8,516 méter. Összeköttetésben áll a Mount Everest-tel a Déli hágón (South Col) keresztül. Ismert arról, hogy a Mount Everest szomszédságában áll és a Nagy Testvér legnépszerűbb úton történő meghódítása közben a hegymászók a Lhotse északnyugati oldalán haladnak át. Akárhogy is, a Lhotse önmagában is drámai csúcsnak nevezhető. Félelmetes déli oldala 3.2 km hosszú, de ez 2.25 km szintemelkedéssel párosul! Ekkora méretben ez a világ legmeredekebb hegyoldala.

A Lhotse-t először 1956. május 18-án hódította meg egy svájci csapat, Ernst Reiss és Fritz Luchsinger. A Lhotse egyik alacsonyabb csúcsa, a Lhotse Middle (8,414 méter) maradt a világ legmagasabb megmászatlan hegycsúcsa, egészen 2001. május 23-ig, amikor egy orosz expedíció négy tagja jutott fel rá.

Rekord kísérlet, hírek

00:15

Hát sikerült megvan a rekord!!!!

182 mászó, 24 óra a falon, úgy érzem méltán megünnepeltük a kihívás napját!!

Köszönjük mindenkinek!!

Együtt csináltuk!

21:40

Túl a 170. mászón még mindig hiba nélkül teljesítünk. Lassan mindenki kezdi kiadni magából a maximumot de a sok új és friss emberke mindig segítségünkre van. Még bő 2 óra és kezedeményezésünket siker koronázza!

cikk rólunk:

http://www.fmh.hu/cimlapon/20110518_falra_maszni

Falra fel!!!!

Sziasztok!
Éjfélkor kezdődött és immáron 16. órája tart a kihívás napja a RedRockban azaz a 24 órás mászómaraton . Lényege abban rejlik , hogy 24 órán keresztül valakinek mindig másznia kell és nem szakadhat meg ez a sorozat a másik , hogy a 24 órában minél több ember másszon falra tőlünk :). A létszám már 100 fölött jár reméljük a 200 főt is felül tudjuk múlni! Pontos adatokat összefoglalót és képeket holnap reggel!
Aki még nem tette meg jöjjön és legyen részese ennek a kezdeményezésnek.
Üzenete a mai napnak, hogy felhívjuk embertársaink figyelmét a sport és a testmozgás valamint az egészséges életmód fontosságára!
Falra fel!!!!

Boulder Jam 2011 Ördögárok

A hét közepén kaptuk az infót, hogy egy igazi Jam hangulattal várnak minket Cseszneken szombat vasárnap. Szombat reggel ketten indultunk Fehérvárról, hiszen 11ig volt nevezés gondoltuk előbb leérünk, és kicsit ejtőzünk még a májusi napsütésben. Csesznekre érve a nevezés helyszínéül szolgáló Erzsébet vendégház parkolója ijesztően üres volt belépve pedig 2 emberrel, Fábián Leventével és Szijártó Edinával találkoztunk, akiktől megtudtuk , hogy ennyi a létszám eddig . Gondoltuk várunk még és mászunk akkor köteles utakat ha ennyien leszünk, de aztán fél 12re ez a 4es szám felkúszott kb. 13-15 személyre. Megkaptuk a kallereket és indultunk is Bakonyoszlopra és az Ördögárokba. Út közben én bizonyos okoknál fogva elhatároztam, hogy a Mackó nevezetű útért mindent megteszek és bejárom a Bakonyt ha kell de megtalálom. Nem is kellet sokat keresnünk hiszen az első tömbön ahol megálltunk meg is leltem a Mackómat :D Igen kis könnyű utacska volt úgyhogy gyorsan kerestem egy kis kihívást ami a Téli berek nevezetű 7a lett. Szolid egy óra után megvoltak a mozdulatok de sajnos nem tudtam összerakni egybe de nem hagyom annyiban lesz még alkalmam vele találkozni. Folyattuk utunkat szebbnél szebb helyeken szebbnél szebb körzetek és tömbök között és mindenhol megálltunk kicsapni a boulder matracot. Délután befutottak a RotPunktos barátaink is Gabó és Csutorás elvtárs, akik valami 9-os kötelest büntettek, de kicsit beálltak azért boulderezni is, sőt Gabó még egy boulder problémát is nyitott hisz olyan szép „kompakt” volt a kőzet :). 6 óra fele a „Bázis” irányába vettük utunkat ahol a szervezők 8 órai kezdettel a 80as 90es évek megmászásairól tartottak vetítést. Mivel vasárnapra rossz időt jósoltak, ezért este hazafelé vettük többen is az útirányt. Sajnos a Jam hangulat most elmaradt, inkább egy családias mászogatós jó kis hétvégi program lett belőle, amit nem is igazán bánok. Számomra sok új emberrel találkoztam és sok élménnyel gazdagodtam valószínűleg látogatója leszek ennek az ördögi ároknak.

Nem írok semmit inkább nézzétek meg :)

Major Vica, India-Nepál 2011 2. rész

INDIA – NEPÁL 2011

2. rész

Reggel arra riadtam fel, hogy dörömbölnek a szemközti ajtón. Ránéztem az órára: „Elaludtunk!!! Most indul a csoport a Gangeszhez napfelkeltét nézni!” Úgy pattantunk ki az ágyból, mintha kilőttek volna minket az ágyrugók. 2 perc sem telt el, és már felöltözve nyargaltunk le a szálloda lépcsőjén a riksákhoz, épp az utolsó pillanatban. Miközben a ghatokhoz zötykölődtünk rájöttem, mennyire felesleges sok időt szánni a reggeli készülődésre, ha így is megoldható. Hiszen az embereknek van egy olyan tulajdonsága, hogy tökéletesen kitöltik a rendelkezésükre álló időt, legyen az 2 perc, vagy akár egy óra.

Már körvonalazódtak az épületek sziluettjei, mikor a szűk sikátoros utcákon keresztül lejutottunk a Gangeszhez. A hinduk már javában fürödtek a Szent Vízben, vagy mosták a ruháikat. Csónakba szálltunk, hogy a vízről szemlélhessük a partot, a halottégető teraszokat és a nyüzsgő embertömeget. A napkorong már felbukkant a túlsó parton, és csodálatos színárnyalatokkal tette még látványosabbá az elénk táruló képet. Kellemesen hátborzongató élmény volt… A partra visszaérve fehérre festett arcú, hosszú hajú szádukkal találkoztunk, akik a hinduk szent emberei. Mivel egész életüket a vallásgyakorlásnak szentelik, ezért koldulásból tartják fenn magukat.

A szállodához visszaérve étel után néztünk. Megpróbáltunk boltot keresni, de rájöttünk, hogy Indiában ilyen nem létezik. Vannak éttermek, utcai lepény és „neakardtudnimiteszel” kifőzdék, zöldség-gyümölcs árusok, valamint garázs méretű apró üzletek, ahol legfeljebb kekszet és ásványvizet lehet kapni. Bóklásztunk egy kicsit a közeli utcákban, majd arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne egy hangulatos helyi éttermet találni. Ahogy ezt kimondtuk és a fejünk fölé néztünk, lám-lám kitáblázva: Annapurna Restaurant. Az étteremben csak indiai arcokkal találkoztunk, mi voltunk az egyedüli turisták, így hát nem meglepő, hogy az étlap sem volt lefordítva angol nyelvre. Ráböktem egy ételre, amely nagy meglepetésemre pont az volt, amit a szomszéd asztalról megkívántam. Vagyis nem is nagy meglepetésemre, hiszen ekkor már kezdtem megszokni, hogy Indiában úgy működnek a dolgok, ahogyan mindig működniük kellene: kérd, és megadatik! Mivel itt tökéletesen megéled a jelent, benne vagy az áramlatban, ezért nagyon jól működnek a megérzések, a szinkronicitás, a vonzás törvénye és a nem véletlen véletlenek. Tudatosan figyeltem ezekre a jelenségekre, és néha úgy éreztem magam, mintha a „Mennyei prófécia” egyik főszereplője lennék.

Délután megérkezett értünk egy fapados busz, mellyel továbbutaztunk Varanasiból Bodh Gayába, Buddha megvilágosodásának városába.

Késő este tudtuk csak elfoglalni a szállásunkat, mely minden itthoni menekültszállót alulszárnyalt: szerintem megépítése óta egyszer sem takarították ki: mocskos padló, foltos takarók, „neérjsemmihez” fürdőszoba. Bónuszként egy gekkót is kaptunk, aki igen fürgén cikázott fel-alá a szobánkban. Vacsora után megpróbáltuk kikergetni, majd rájöttünk, hogy jobban járunk, ha barátok leszünk, és elfogadjuk, hogy mindannyian itt lakunk. Csak rám ne másszon éjszaka!

Bodh Gayában 3 napot töltöttünk, melyeket lecsendesedős, elmélyülős napoknak értékelek. A város legfőbb nevezetessége a Mahabodhi sztúpa, mely egy gyönyörű kert közepén magasodik háttérben a bódifával, amely alatt Buddha elérte a megvilágosodást. A kertbe belépve azonnal eltöltött a harmónia és biztonság érzése, és nagyon erős energiákat éreztem a sztúpa körül. Három körben lehet körbejárni a kertet: a legfelsőbb a fizikai test, a középső az energia és kommunikáció, a legalsó pedig a tudat fejlődését szolgálja. Mindenki magába mélyedve sétálgatott itt: a szerzetesek mantrákat mormolva, imakerekeket forgatva, a turisták pedig csak egyszerűen a harmóniához és szeretethez való visszatérést keresve. Sokszor visszatértünk a sztúpához Andival, mert nagyon jó gondolatok ébredtek bennünk körbe-körbe sétálgatva. Rájöttem arra, hogy indiai utazásom egyik fő célja a megtisztulás: mind fizikai, mind szellemi-lelki síkon. Néha fel kell vállalni a hosszabb és nehezebb utat, ha oda akarsz eljutni, ahová valóban érdemes. Vagyis néha szembe kell nézni jellemünk sötét oldalával is, mert ha nem tesszük, akkor a Karma fog szembesíteni bennünket vele, sokkal nagyobb leckét adva.

A második napon elutaztunk a város szélére egy kieső iskolához. A helyiek állattenyésztésből és földművelésből élnek itt, nap mint nap a betevő falatért küzdve. Az iskolájukban, mely saját pénzből és a turisták adományaiból tartja fenn magát, 6 elemi osztály működik egy istállószerű épület három helyiségében. Látszott a gyerekek tekintetében, hogy mennyire hálásak azért, hogy tanulhatnak. Kedvenc tantárgyuk az angol nyelv, mivel ez ad nekik halvány reményt a feljebbjutásra. A picik verset szavaltak nekünk és elmondták az ABC-t, a nagyobbak már énekeltek is. Cserébe mi is megajándékoztuk őket a „Pál, Kata, Péter, jó reggelt” kánonos dallamaival. Csillogó szemekkel, szégyenlős de kíváncsi mosollyal hallgattak minket. Szívszorító érzés volt végigsétálni a tantermeken.

Az iskolalátogatást követően banánültetvényeken áthaladva eljutottunk egy szerény, hófehérre meszelt templomhoz, ahol Buddha ráeszmélt arra, hogy véget kell vetnie aszkéta életének, és több hónapig tartó koplalás után végre elfogadott egy tál rizst, mely ráébresztette, hogy mindig az Arany Középút a legmegfelelőbb választás a szélsőségek helyett. Jó volt helyben elgondolkodni ezen a gondolaton, és beépíteni a tudatomba, mennyire fontos a kiegyensúlyozás az élet minden területén.

Bodh Gaya központjába visszaérve végigsétáltunk a buddhista templomok utcáján, melyben minden buddhista ország jellegzetes szentélyét meg lehetett szemlélni, így thai, tibeti, kínai, japán és indiai templomot is láthattunk. Volt, amelyik túldíszítettségével, volt, amelyik inkább puritánságával ragadta meg a látogatókat. Jómagam abban a templomban időztem el a legtöbbet, ahol dobolással kísért mantrázást hallottam, mert nagyon megragadott a hangok rezgése. Nem hiába használják a hangterápiát gyógyításra is keleten: a hangok rezgése sejt szinttől kezdve a teljes energetikát képes áthangolni.

Az elmélyülős élmények mellett azért a „Valódi India” is jelen volt Bodh Gayában. A koldusok itt is folyton a nyakunkon lógtak, sőt egy kisfiú nap mint nap a nyomunkban volt akárhová mentünk, hogy vegyük meg a térképét vagy a CD lemezeit. A végén már annyira erőszakossá vált, hogy beszélgetni sem tudtunk Andival séta közben, és folyamatosan szívta le az energiánkat. Próbálkoztunk azzal, hogy agresszívebben elutasítottuk, hogy elfutottunk előle, hogy levegőnek próbáltuk nézni, de mindhiába. Kitartott mellettünk az elutazásunk utolsó percéig.

Bodh Gaya után a célunk Kathmandu elérése volt, mely 3 napos buszozást jelentett. Első nap Kushinagarig jutottunk, mely Buddha halálának a helyszíne, második éjszaka pedig Buddha születési helyén, vagyis Lumbiniben szálltunk meg. Az út ültetvényeken és vályogházakból álló tanyákon vezetett végig, ahol mindenki természetközelien, az anyaföld adta kincsekből merítve éli szerény életét. Buszunk látványosság számba ment az út menti falvakban, ha megálltunk, kisereglettek az utcára az emberek. Napi 3-400 km-nél nem tudtunk többet megtenni az útviszonyok miatt, pedig 10-12 órákat ültünk végig a buszon. Eddigre megtanultam értékelni jónéhány otthoni dolgot: például hogy milyen remek útjaink vannak, hogy milyen tisztaság vesz bennünket körül, és hogy milyen kiszámíthatóak a mindennapjaink az itteni körülményekhez képest.

A kihívás napja Május 18.

A Redrock Mászóterem mászói most egy rendhagyó dologgal készülnek május 18-án a kihívás napján! 24 órás mászó maratont szeretnénk csinálni!

A cél, hogy 24 órán keresztül legalább két ember legyen a falon folyamatosan!

A másik cél, hogy 24 óra alatt minél több ember másszon falra!

Szeretnénk összefogni egy közös rekord kísérlethez! Ezért várjuk a vállalkozó szellemű mászókat Székesfehérvárra! A részvétel ingyenes és értékes nyereményeket fogunk kisorsolni!

A Rekord kísérlet Szerdán 0:00-tól Csütörtök 0:00-ig tart!

Várunk kezdőket, kicsiket nagyokat, időseket és fiatalokat is egyaránt és olyanokat, akik még soha sem másztak, hisz minden falon töltött perc számít!

Gyere el! Hozd el a barátaidat!

Szeretnénk ezzel egy országos rekordot felállítani, aminek most te is a része lehetsz!!

Büfével és ajándék csokival várunk minden résztvevőt!!

A célunk, hogy felhívjuk erre a sportra a figyelmet és minél több ember megismerkedjen vele!

Mikor megyünk?

Paul Robinson, egy igazi bouldervideo Coloradoból azaz 10 nap boulder a haverokal!

Mászók: Paul Robinson, Jon Glassberg, Danny Ciavarro, Carlo Traversi, Nic Sherman, Jonny Hork, Ryan Silven.

Chris Sharma újabb megmászása!

Chris Sharma sokéves projektjét siker koronázta a tegnapi napon Spanyolban. Az út próbáit ez a kis videó mutatja be! Érdemes megnézni

Azt hiszem a Gibbonos srácokat/csajokat nem kell bemutatni! Beszéljen a videó a 2011es összeröffenésről