Mindenki érdeke!

A Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetséggel karöltve kidolgozásra került egy, az itthoni biztosítási piacon egyedülálló hegy-és sportmászók külföldi balesetbiztosítása valamint hegymászóoktatók és hegyi túra vezetők számára készült szakmai felelősségbiztosítása.

A biztosítás egyik formája napi díjas jellegű, mely főleg azok számára nyújt biztonságot, akik hobbi szinten másznak külföldön vagy éppen tanfolyamon vesznek részt.
A biztosítás 699.-Ft.-/nap/ fő áron köthető meg és az alábbi limiteken belül állja meg a helyét:
• Magassági korlát 5000 méter
• Sziklamászás esetén az UIAA skála szerinti IX fokozat (5.12d; 7c)
• Havas, jeges hegymászó utaknál sem lehet nehezebb, mint az IFAS skála szerinti "D" fokozat
• Jégmászás esetén nem lehet nehezebb a választott út, mint "WI4" fokozat
• Klettersteig utak esetén nem lehet nehezebb a választott út, mint "D" fokozat
• Boulderezés esetén, 5 méter magasságig, korlátlan fokozatig, védőfelszerelés mellett (szivacs)
Az általunk kínált biztosítás másik formája kifejezetten hegymászó oktatók és hegyi túra vezetők számára került kidolgozásra.
A hegymászó oktatók, sportmászó edzők és Hegyi túra vezetők szakmai felelősségbiztosítása elnevezésű termékünk azok számára készült, akik akár hobbi szinten, akár életvitel szerűen oktatnak vagy vezetenek túrákat.
Magas felelősségbiztosítási limit
Személyi felelősségbiztosítás
A biztosítás időtartama egy év
Magyarországon és külföldön egyaránt fedezetet nyújt
Online és utalásos fizetés
Azonnali kötvény letöltés (online fizetés esetén)
0-24 órás ügyfélszolgálat, Assistencia Szolgáltatás
Az ügyfélnek nem kell a helyszínen kifizetni az ellátás költségét
Sportfelszerelés biztosítás
Jogsegély szolgálat
Helikopteres mentés
A felelősségbiztosításhoz, opcionálisan köthető éves baleset-betegség-poggyászbiztosítás

Inspiráció

Az inspiráció részt elköltöztettük a www.fenymunkas.hu-ra. 

Ha tetszettek a történetek, akkor látogass át ide és még több történetet olvashatsz ráadásul + ajándékok is várnak rád!

Beszámoló: Hochalmspitze

1. nap

Úgy alakult, hogy július végén volt szerencsém kimenni Ausztriába egy igazi magashegyi túrára az SZHSK szervezésében. Eredetileg a Grossvenediger mászása lett volna a cél, de helyette a „mindössze” 3360 m magas Hochalmspitze csúcsra indultunk. Én ezen nem bánkódtam, hiszen nem éreztem elég erősnek magam a Venedigerhez. Összesen kilencen voltunk, 2 autóval mentünk. Az indulást csütörtök reggel 6-ra terveztük (amit én mondjuk korainak tartottam, de hát ugye nem az én szavam számít :) ).

Ébredés után (4:20) kinézve az ablakon nem volt okom bizakodásra. Bár éppen nem esett, de borús volt az ég, és látszott, hogy nem sokkal korábban volt csapadék. Készülődés-pakolászás után – amit én szokás szerint reggelre hagytam – 5:30-ra mentem le a ház elé. A gyülekező meg is történt, sikerült bepakolni a Focus-ba a cuccokat és pontosan el is tudtunk indulni. 5-en ültünk az autóban, és bár 5 embernek nem a legkényelmesebb végigutazni 500 km-t, nem panaszkodom.

Az út a szokásos utak egyike volt az Alpok felé: 8-as úton végig, aztán Graz felé az A2-es autópálya, melyen most egészen Spittal-ig tudtunk menni. Ott aztán északra az A10-en Gmünden-ig és már majdnem ott is voltunk. 2 megállás útközben, de persze ez is inkább a lányok sűrűbb pisilési ingere miatt volt :) . Az utazás utolsó 15 km-ét a gyönyörű Grössgraben völgyben tettük meg, mely a völgyből 800 m-t emelkedik a Gösskarspeicher víztározó alatti parkolóig (1650 m). Az útról mindent elmond, hogy ritkán kellett 3-ast kapcsolni az autón…

Megérkezés után kb. 1 órát készülődtünk: ettünk, pakoltuk a felszerelést, fényképezgettünk. 13:10 volt már mire elindultunk fel a Giessener Hüttéhez. Az út emelkedett végig (persze, hiszen 550 m-t kellett menni felfelé) amin csak rontott a nagy mennyiségű cucc, amit cipeltünk fel: meleg ruha, hágóvas, jégcsákány, kötél, sisak, klettersteig-felszerelés, hevederek, karabinerek, élelem+víz 2 napra…

Meredek gyalogút végén, több mint 1,5 óra után végre felértünk a 2215 m magasan fekvő menedékházhoz. Öröm volt lepakolni a hátizsákokat, és végre a vállunkra nehezedő súly nélkül körbenézni, hogy hol is vagyunk. Mivel az idő egész nap nem volt az a szokásos július végi napos, esetleg enyhén felhős, „természetesen” a háznál sem sok mindent láttunk… Az enyhe szél ugyan néha elfújta egy kicsit a felhőket, de a csúcsot nem láttuk, sőt igazából a hegyet sem nagyon. Csak a közeli 2500-as kisebb csúcsok sejlettek fel a felhőtenger mögött. Elfoglaltuk a szállásunkat – 16 fős „matracláger” emeletes ágyakkal, külön szobában: teljesen korrekt volt – majd egy rövid tanakodás után elindultunk, hogy felmenjünk a közeli csúcsok valamelyikére. El is indultunk, de pár száz méter megtétele után elkezdett cseperegni az eső, ami miatt a társaság inkább visszafordult; valahogy senkinek sem volt kedve esőben mászkálni… Azért még a közeli gleccserpatakokat megnéztük, találkoztunk egy megtermett mormotával (persze le is fotóztuk :) ), majd visszatértünk a házhoz immár folyamatos esőben.

Gyors vacsora (kinek-kinek igénye szerint maradék szendvics, vagy valamilyen konzerv) után lementünk a ház ebédlőjébe, ahol az este hátralévő részében kártyáztunk és söröztünk :) . 21:30 körül takarodó, hiszen másnap reggel 5:00-kor akartunk kelni. Hosszú napnak ígérkezett…

2. nap

A péntek reggel sem indult jó idővel. A hütte ablakán kinézve alig láttuk a környező hegyeket, sőt az eső is szemerkélt… Pár perc lustálkodás után azért csak felkeltünk, és elkezdtünk készülődni a csúcstámadásra. Reggelizés, kávé, összepakolás után el is indultunk fel, bár amennyi látszott a hegyből, az tisztán kivehető volt, hogy éjszaka nem kevés friss hó esett. Kicsit késésben is voltunk, a csapat fele elindult 6-kor (bár ők egy kicsit lassabbak voltak nálunk, szóval belefért). Elindultunk, persze nem jó irányba :) . Az 519-es út helyett az 533-on indultunk el. Kb. 10 perc után fel is tűnt, hogy ez az ösvény nem abba az irányba megy, mint amerre menni szeretnénk, de szerencsére még időben tudtunk korrigálni. Persze a 2 ösvény közötti távot légvonalban tettük meg, ami jelen esetben kisebb-nagyobb billegő és csúszós köveken történő meredek emelkedést jelentett. Ez a korai meredek emelkedő és a túl nehéz hátizsák miatt 8 főre fogyatkoztunk, alig az indulás után fél órával… Sajnos nem mindenki érezte az „erőt” :(

De mi azért folytattuk nem túl meredek utunkat, előbb vizes kövek és még vizesebb fű között (fel is kerültek a kamáslik), majd a növényzet elfogyott és már csak sziklák és még nagyobb sziklák kerültek a bakancsok talpa alá. 8 óra múlt 10 perccel, mikor elérkeztünk egy kitáblázott elágazáshoz, ahol egy gyors pihenés és pár falat után elindultuk a meredekebb úton (535-ös út), ahol a szimplán sziklás utat már felváltotta a sziklás-havas emelkedő. Újabb fél óra elteltével már kb. 2700-on voltunk, ahol felkerültek a beülők és a sisakok is. Egyre kitettebb és havasabb úton jártunk. Néha az időjárás is megkönyörült rajtunk, hiszen percekre elfújta a felhőket és körülnézve láthattuk hol is vagyunk, sőt még pár használható fotót is lehetett készíteni. A 4 fős kis csapatunkból én voltam a leglassabb, nem nagyon voltam képes tartani a lépést a többiekkel. De szerencsére 10-15 percenként bevártak, így nem nagyon szakadtam le tőlük.

Fél 10 után néhány perccel utolértük a többieket és a csúcsig már végig együtt mentünk. Na de ne szaladjunk előre, messze még az a csúcs :). A következő 200 m szintet úgy tettük meg, hogy semmit sem láttunk a felhőktől, gyakorlatilag csak jelzéstől-jelzésig, kőtől-kőig mentünk előre. A végén már drótos szakaszok is segítették az előrehaladást, bár a felerősödő szél és a hóesés nem könnyítették a haladást. De aztán ezt a részt is sikerült leküzdeni, felértünk a Winklspitz-re (3076 m). Itt aztán volt egy kis szerencsénk is az időjárással: elállt a hóesés, a szél elfújta az összes felhőt és megpillanthattuk a csúcsot, amiért elindultunk. Igazából hatalmasnak és talán félelmetesnek is tűnt, főleg onnan ahol álltunk. Nem voltam biztos abban hogy sikeresen feljutok oda… Főleg hogy láttam merre is visz tovább a „felfelé” vezető út: le kell ereszkednünk egy kitett gerincen a Tripkees gleccserre, majd az elég meredek gleccseren 3-400 m-t megtéve a sziklák mellett elérni az újabb drótos szakaszt. A felhők és a hóesés természetesen visszatért, nehogymár’ könnyű legyen :).

Előkerültek a jégcsákányok, sőt össze is kötöttük magunkat. Némi „mit tegyél ha megcsúszol a gleccseren” instrukció után pedig elindultunk…

Életem első gleccserét sikerült „megszelídíteni”. Ez a pár száz méteres gleccser-mászás kicsit több, mint 1 óránkba került. Hasadékot is csak a vége felé láttunk (ott ahol a legmeredekebb volt), de szerencsére probléma nélkül sikerült átérni rajta. Következhetett az utolsó, drótos szakasz…

Kicsit több, mint 100 m szintemelkedés volt hátra ekkor még. Meredek volt, havas volt, néhol hideg volt. A felhős-ködös időtől nem lehetett látni 20-30 m-nél messzebbre. Tiszta időben egy közepesen nehéz C-s steig szakasz volt ez, amit a hó és a látási viszonyok (hiánya) nehezített, néhol igen nehézzé tett. Ami a legnagyobb problémát okozta, az a csekély látótávolság volt, ami miatt fogalmunk sem volt hol vagyunk… Onnan tudtam csak hogy felértünk, hogy valaki előttem felkiáltott, hogy „jéé, itt a kereszt!”. Sikerült!

Sikerült, feljutottunk. 12:43-at mutatott az óra. Megcsináltuk 6 és negyed óra alatt. Szép teljesítmény ezen a kemény úton. Gyorsan készítettünk pár fotót, aztán odébb mentünk, mert a csúcson egyszerre maximum 5-en férnek el. Pár perc felszabadult beszélgetés, energiapótlás, aztán lehetett indulni lefelé. Még hosszú út állt előttünk…

Nem csak hosszú, hanem nehéz is. Rögtön az elindulás egy kitett, keskeny és csúszós gerincen vezetett. Ugyan csak kb. 50 m-t kellett menni, de látva az előttünk haladók óvatosságát és látszólagos lassúságát, mi is úgy döntöttünk, hogy bizony kell a biztosítás az átkeléshez… Volt is egy jó szikla, amihez lehetett standolni. Bekötöttem magam, majd a felerősödő hóesésben biztosítottam a többieket, míg átkeltek. Mire mindhárman átmentek, addigra én már úgy néztem ki mint a hóember, sőt kicsit a lábam is kezdett fázni, szóval ideje volt sietni… Na persze az én átkelésem alatt a kötél is elakadt egy sziklában. Nem is sikerült kirángatni, így kénytelen voltam kivenni magam a biztosításból és szépen átgyalogolni a gerincen :) . Itt jegyezném meg, hogy a kesztyűmet valahogy sikerült itthon hagynom, ami azért 3000 m felett, a havat tapicskolva hiányzott…

Átértem én is, majd folytattuk utunkat tovább. Egy eleinte széles gerincen mentünk, nagy lapos kövekkel tarkított úton. Úgy nézett ki, mintha nekünk készítették volna oda ezeket a köveket, hogy kényelmesen haladhassunk :) . Aztán persze újra beszűkült a gerinc, az idő is újra rosszabbra fordult. Kisebb hegynyi sziklák oldalában kellett ereszkedni, továbbra is csúszós úton. Néhol drót is segített, de általában csak a sziklát tudtuk markolni a kezünkkel.

Végre kiértünk egy 50-60 m széles gerincre. Varázsütésre a felhők is eltűntek, megpillantottuk a gleccsereket a gerinc mindkét oldalán, és a Steinnerne Mannln-t, ami egy messziről is jól látható szikla alakzat: ide tartottunk. A kb. 1 km-es utat a könnyű mászás és ugrándozás a sziklákon jellemezte. Na meg a végére maradt egy kis mászás is a Hochalmkees gleccseren. Elérve a Steinnerne Mannln alját, a gleccserről átkapaszkodtunk a déli falra, melyen drót is segítette az ereszkedést a következő 100 m-en. De a drót elfogyott, és még mindig nem értük el az alattunk elterülő Tripkees gleccser keleti oldalát (a nyugatin jártunk pár órával korábban).

Ahhoz hogy a gleccsert elérjük, ereszkednünk kellett a függőleges sziklafalon, mintegy 8-10 m-t. Mivel 2 kötelünk is volt, viszonylag gyorsan sikerült ezen a szakaszon is átverekedni magunkat. Innen 2 lehetőségünk is volt továbbmenni: kötéllel összekötve a csapat többi tagjával, vagy kicsit „vadulni” egyénileg ereszkedni az elején még igen meredek, majd később egyre lankásabbá váló gleccseren a sziklákig. Én ez utóbbit választottam és cikk-cakkban futva értem el a köveket. Néhányszor persze fenékre ültem, de jól esett ez így a nehezebb szakaszokat letudva :) .

A gleccser aljában újra együtt volt a csapat, és elindultunk a ház felé ki-ki a saját tempójában. Eleinte havas sziklák szegélyezték utunkat, majd a hó egyre fogyott, míg végül már csak kisebb foltokban látszott. Szerencsére az időjárás is kitett magáért, és szép napos időben vonultunk szinte egyenes vonalban a hütte irányába. A jelzések is jól követhetőek voltak, de én inkább az út mellett lévő két tengerszemet céloztam be, feléjük mentem. Pár fotó természetesen a levezető úton is készült, de itt már érződött a fáradtság is egy kicsit.

A végére a társaság sebesség szerint klikkesedett. Mindenki ment a saját tempójában, így én lemaradva követtem az előttem lévő 4 főt, míg utánam hárman voltak. Szólnom így nem volt kihez, de látni mindenkit láttam, és a táj is szemet gyönyörködtető volt. Néha elkezdett szállingózni a hó is, majd lejjebb az eső szemerkélt, de végig napos időben gyalogoltunk lefelé. Mondjuk nekem az utolsó 200 m szint már eléggé kínlódósra sikerült, mert a térdeim kezdték felmondani a szolgálatot, de szerencsére végig bírták.

Este 6 előtt néhány perccel futottam be a ház előtti kis térre, majd azzal a lendülettel le is ültem a padok egyikére. Hirtelen másra nem is volt erőm, mint hogy egyek és igyak mindent ami a kezem ügyébe került :). Jól is esett az evés a napsütésben, közben beszélgetni a többiekkel… Aztán 7 körül elkezdett esni az eső, ami aztán mindenkit bezavart a házba.

A lefekvésig maradt időben sem sok minden történt már, mindenki a cuccát rendezgette, esetleg evett valamit. Na meg persze megbeszéltük, hogy reggel 6-kor felkelés, majd 7-kor indulás le a parkolóba. Nem hiszem hogy volt akinek gondot okozott volna az elalvás :) .

3. nap

Reggel 6-kor keltünk, majd reggelizés, készülődés után el is indultunk a parkolóba. A szombat reggeli időjárást elnézve szerencsésnek érzem magunkat, mert pénteken azért sokkal jobb idő volt. Gyakorlatilag látni nem lehetett a felhőktől szombaton. Bár volt egy idősebb pár, akik feltehetőleg még azelőtt elindultak valamelyik csúcsra, mielőtt mi felkeltünk volna. Gondolatban sok szerencsét kívántam nekik, de nem hiszem, hogy túl jó idő volt a csúcsmászáshoz…

A parkolóhoz kb. 1 óra alatt leértünk, ahol aztán átöltöztünk, bepakoltuk a cuccokat, és indultunk is. Célunk a völgy aljában található falucskából induló E-s klettersteig volt. Ez az út Karintia legnagyobb vízesése mellett megy fel 310 m-t (a vízesés 200 m magas), és C-D-s szakaszok mellett egy E-s áthajlást is tartalmaz. Szép befejezése lett volna a hétvégének… De sajnos nem lett, mert az éjszakai eső nyomai, na meg az előző nap utáni izomláz miatt nem nagyon akadt jelentkező, aki mászni szeretett volna :( (én mentem volna, de azért egyedül nem jó ilyet csinálni, meg végülis nem volt olyan nagy baj az sem, hogy így hamarabb hazaértünk).

Vissza is szálltunk a kocsiba, majd Gmünd városkáig hajtottunk, ahol megnéztük a Porsche múzeumot (igaz csak bekukkantottunk), és az óvárost a várral. Rövid bevásárlást követően pedig már kanyarodtunk is vissza az A10-es autópályára, hogy aztán meg se álljunk Fehérvárig. Na persze az összes holland és német turista úgy érezte, hogy szombat délelőtt kell az Adriára menniük, így okozva nekünk dugót és némi idegeskedést, de szerencsére Villach után már gyorsan tudtunk haladni. Délután 5-kor pedig meg is érkeztünk haza.

Mindent összevetve jól telt ez a 3 nap. Rég voltam már 3000 m felett, de most újra sikerült. Bár kemény, helyenként kifejezetten nehéz túra volt a Hochalmspizte megmászása, de maradéktalanul elégedett vagyok. Sikeres felkészítő állomása volt ez az augusztusi Königsjodler mászásnak :) .

Szerző: Kukoda Karcsi

Free solo (kiráz a hideg)

Mentálisan stabil.